Csinálj valamit, ami lélegzik

Ez lesz a záró gondolat is.

Vége az idei Big Shot PRO évadnak. Nem szeretem a címkéket! Mi az hogy PRO? Kinek a szemében? Elsőre bicskanyitogató paradoxonnak hathat. Profi, aki ebből él? Vagy profi, aki belehal, ha nem alkothat? A fináléra mi is hivatalosak voltunk. Kézzel foghatóvá váltunk a versenyzők számára. Gép nélkül érkeztem, miközben csak Jóbra tudtam gondolni. Jób Sámsonra, akit a mi finálénkról vittem haza és ezen a napon eltűnt. Miközben írom a sorokat épp eladóvá vált és az eladó letiltott - Jób gyere haza! Ugorjunk vissza a Big Shotra...mégis készítettem fotókat, pedig a fotográfia nem egy öltöny, amit felveszel gyorsan és imádkozol, hogy bele is férj. Nem. A fotográfia más, ahogy a kreativitás is. Nem egy pontos lista arról, mit kell tenni, vagy venni, hanem egy robbanás. Egy szenvedélyes, zsigeri válasz arra, amit érzel vagy látsz - x érzékelés pillanatában került gép a kezembe, mert éreztem. Ha nem készítem el a látottakat, semmibe vész. Ha nem tudom kifordítani a világot a tengelyéből, nem tudok emléket hagyni se magamnak, se másnak. Ezekben a pillanatokban a kamera nem egy eszköz, hanem egy varázspálca, és a világ, amit alkotni lehet vele, az maga az elme és az objektív közötti csendes "otthon".
Azt hiszem, illetve azt gondolom, tapasztalat is,  egy versenyben fokozottan ugrálni kell az embernek a saját bőréből, börtönéből, komfortzónájából. Igazi kihívás minden feladatnál újragondolni a határokat. Túl sok idő nincs előkészülni, kutatni, agyalni. Talán pont így marad a lényeg: a tiszta intuíció. Utóbbi meg is különbözteti a fotográfust az operatőrtől.
A feladatok sokfélesége maga a Rock and roll. Zaj, hirtelen káosz és improvizáció- utóbbi látszólagos, hisz képtelen az elménk oly gyorsan felfogni mi is történik - tudat alatt. Szóval, ettől szép a verseny, ettől zseniális.Nem lehet megúszni semmit. Nem lehet elbújni valami mögé, nem tudod a specializációd szüntelen a néző elé tolni és mögé bújni - tisztán nem, rejtetten más kérdés. Így marad a versenyző számára a tánc - bevallom akkor én sem táncnak éltem meg. Ha mégis, valami nagyon kaotikus, sokféle érzelemmel tarkított akárminek. Tehát táncolni kell a fényben és a sötétben, akkor is és úgy is, ha nem tudja a versenyző a lépéseket, ha nem lát át a feketén. Így válik egy valódi tükörré a feladatok sora.
Egy jó kép nem a kamerában készül, hanem ott ahol a szemed találkozik az agyaddal, ahol az agyad találkozik a világgal, ahol a szíved ütközik a lencsével a világban.
Ott, ahol minden ütközik és újra összeáll. Ahol a hibák is díszítik a kompozíciót, ahol a fény és árnyék nem csupán technikai tényezők, hanem az elme állapotának tükröződései. A fotográfia nem csak arról szól, hogy megnyomod a gombot, hanem arról, hogy elengeded magad. Arról, hogy ott állsz a világ legnagyobb káoszában, és mégis találsz egy pillanatot, ami a tiéd. Amit senki más nem vehet el tőled.
PRO? Ez csak egy címke, amit ráaggatunk arra, amit nem értünk teljesen, vagy máshogy látjuk. A profizmus nem mérhető felszerelésben, technikában vagy a „helyes” válaszban egy feladatra, ahogy a bevétel sem. A profizmus abban rejlik, hogy képes vagy teljesen átadni magad annak, ami történik körülötted. Meglátni azt, amit más nem lát, és rátenni a saját érzésedet. Elengedni az elvárásokat és hagyni, hogy a pillanatban valamilyen láthatatlannak vélt kéz vezessen.
Egy verseny nem csupán technikai próbatétel, hanem önismereti út is. Hányféle arcodat tudod megmutatni? Milyen mélyre merülsz magadban, amikor már semmi nem marad a tarsolyodban? Amikor a fényképezőgép csak egy eszköz, és mégis meg kell mutatnod, hogy több vagy az eszközödnél. Persze a kreativitás nem parancsra működik, de a nyomás és a határidők néha olyan energiákat szabadítanak fel, amelyek addig rejtve voltak.
A végén azonban csak egy dolog számít. Az a kép. Az a pillanat. Az a lenyomat, amit hátrahagytál. Nem számít, hogy ki minek nevez – PRO-nak, amatőrnek, vagy egyszerűen csak őrültnek. Ha a képed lélegzik, akkor valamit csináltál. Valami igazit. Valami maradandót.
„Csinálj valamit, ami lélegzik.” Ez lett a záró gondolat is.Köszönet Pál, Nóri és Nánásiék... Ízlett, tanultam is belőle. Ha még nem láttok a finálét, itt tudjátok megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=NGD7Vxvt_SA&t=312s